Újkőkor I. (analógiák)
különböző anyagok 96 x 72 cm
2009

Ősbűn

Holnaptól farkasod leszek
testvéred ezentúl csak a kereszt
alatt tested árnyékát szegekkel
verem körül bárhol is járj az
enyém maradsz rabom leszel
rövid kötélre vetett állat

Holnaptól farkasod leszek
testvéred ezentúl csak a kereszt
alatt az voltál eddig mindenütt
amíg házunk a puszta volt felette
kék fészek a menny amíg
otthonos volt a kozmosz

és Istenünk alvó karunkra hajolt
fejünk mellé a sívár földön
egyek voltunk álomban és ébren
mint a fák magasban és mélyben
ha gyökér és lomb helyet cserélt is
gyümölcsöt alant hozva néha

Holnaptól farkasod leszek
testvéred ezután csak a kereszt
alatt tested helyét szegekkel verem
ki enyém maradsz bárhol is járj
de karnyújtásnyira ha vagy
húsodat ütöm át ha akarom mert

holnaptól farkasod leszek
testvéred már csak a kereszt
alatt erőtlenné teszlek védtelenné
majd ott keresd ha van hited
ha együtt állunk a kereszt
alatt fejed fölött Őnála csak

Fal-rajzok III.
akvarell, tus 50 x 50 cm
2008

Fal-rajzok I.
akvarell, tus 50 x 50 cm
2008

Tányér
akvarell, papír gézzel fedve, gipszes alapozással 37 x59 cm
2009

"Zsuzsánna és egy vén"
assamblage 67 x 58 cm
2009-2010

Játék és dada. Volt idő, amikor a dadát fontosnak éreztem, egyedül érvényesnek és máig hatónak a klasszikus avantgárdból. Akkoriban azt hittem, hogy a dada már nem lázadás, és minden jelenség alatt-mögött fellelhető valamiképp, amire a posztmodern (vagy transzavantgard) címkét rá lehet ragasztani. Attitűdöt, közelítést vagy alkotói technikát jelentett-jelenthetett, vagy azt, amire a művésznek szüksége volt belőle.
Most úgy vélem, hogy a dada ma is lázadás - igazi -, állja az időt. Nem a polgár- és közízléspukkasztás miatt (hol van már a polgár - vagy pláne a nyárspolgár - és jelent-e bármit is ma a közízlés fogalma?), hanem mert most is úgy hat - nézve a tárgyiasult műveket és felidézve a korabeli akciókat - mint elsőre, mint amikor megszülettek. Aktualitásukból mit sem veszítettek, sem a mozgalom, sem az egyes művek. A "tömegek lázadásával" a művész szembeszegelte - néha szó szerint - a sajátját, és ez metafizikailag, akkor, rendben volt.
Úgy volt fejbeütő, hogy nem vált cinikussá, a közönség érezte csak annak. A művész szembesítette a polgárt - az akkorit - önnön cinizmusával és ízlésével és mindazzal, amit a művészetről gondolt.
Amit ma dadának látunk, az bizony - a legtöbb esetben - a művész saját, háztáji cinizmusa és művészi ízlésének mélyrepülése, amivel provokálni szeretné a nézőt, alulról döfködve sokat próbált ingerküszöbét. (Ezért oly szánalmas minden esetben.) És a néző sem akarja már felvenni ezt a kesztyűt.
Ez a vers nem dadaista, sőt mondhatni, egészen konkrét. Inkább csak megidézni szeretné a dadát. Remélve - persze -, hogy képes rá. Az ef Zámbó performansz csak kiinduló pontot jelentett, fontos mozzanatként, a vers nem arról szól.


Rhythm and brass
(Tempó és pofátlanság)
ef Zámbó István
performanszához


A hangzavartól kábán
elvonultak a zenészek
mind és a bámész népek
is szétfutottak százláb

ki a mezőnek ki a
tengernek vágott
vagy a blokkházak
rejtelmes odvaiba

bújt süketen és némán
a zenétől szemük tükrére
tegeket firkált a sok vad
hang meg is vakítván

őket akik dallamra vágytak
de hamisra báván igazra
nem csak hamisra mindig
rózsaszín nyálat

csorgató melódiára
"bélsár ömlik rózsaszín
malacból" más kellett volna
tán de annak valódi ára

több annál minthogy
süketen-vakon bújj el
szürke panelbe avagy
világgá ringott

lépteken s hajókon halkan
menekülj innen ahol bélsár
ömlik rózsaszín malacból
s már nem csak a dalban

ezért kellett volna akkor
nekik valami megejtő szép
még mint a tetkón amin
a kovács lovat patkol

s ami szerencsét hoz
ez a zene sok volt azoknak
kiknek a légycsapó szent
tárgy és kezük biztosan céloz