Tárgyak a Malom-gát homokjában
olaj, vászon, applikáció
158 x 164 cm
2012
2012. december 18., kedd
2012. december 9., vasárnap
2012. december 2., vasárnap
2012. november 20., kedd
2012. november 10., szombat
2012. október 25., csütörtök
2012. október 15., hétfő
2012. október 14., vasárnap
2012. szeptember 27., csütörtök
2012. szeptember 23., vasárnap
2012. július 29., vasárnap
2012. május 6., vasárnap
2012. április 24., kedd
2012. március 21., szerda
2012. február 19., vasárnap
2012. január 30., hétfő
2012. január 27., péntek
Egy Borges portré / Portrait of Borges
Diane Arbus fotója
(Babának szeretettel)
J. L. Borges a Central-parkban áll 1968-ban, egyenes tartással,
öregesen szorítva botját a földhöz. Kissé félre és felfelé néz, a
homállyal szembe talán, nem a lencsébe pillantva.Ez bizony itt
a világvég: New York-Manhattan szíve, lombtalan fák cikkcakk
vonala a ritkás avaron, mintha végtelenbe futna és tűnne el a
semmiben. Háttér csupán ehhez az emberi lényhez, akinek
felbukkanási gyakorisága e holt terepen a kombinatorika
szigorú rendje és számításai szerint inkább nulla, mint
egy felé közelített eddig, de most itt van, mégis, és mint
megcáfolhatatlan tény kap helyet az univerzum elemei
között. A fotó felrobban a néző arcában; az őrületnek
nincsenek fokozatai, de itt érezni, a jelenvaló múlt
szétszóródó repeszdarabjainak süvítésében, hogy
a lehető legteljesebb. Egyre csak ott áll rezdületlen
a kémiailag rögzített fényben, ami belőle sugárzik.
Öltönye és cipője nem vadonatúj már, itt minden
kopott és végletekig elhasznált. A létezés átható,
abszurd detonációja is az elöregedő szupernovák
beomló lángjait idézi inkább a póztalan tekintet
raszterpontjain, semmint a folytonos alakváltás
tomboló energiáit. A portrét nézve kereset
lenül is megtalálni a tüskét,ami az arcba
szúr. Érzékeny pontot talál, és nyoma
sokáig marad a bőrredőkön, nehezen
forradó aprócska sebhelyet hagyva
maga után. Pontnyi heget, ami
alatt friss szövet képződött. De
a csoda sohasem gyógyul be,
és ha egyszer megjelent,
joga van hozzá,hogy
újra meg újra
feltételeket
szabjon.
Diane Arbus fotója
(Babának szeretettel)
J. L. Borges a Central-parkban áll 1968-ban, egyenes tartással,
öregesen szorítva botját a földhöz. Kissé félre és felfelé néz, a
homállyal szembe talán, nem a lencsébe pillantva.Ez bizony itt
a világvég: New York-Manhattan szíve, lombtalan fák cikkcakk
vonala a ritkás avaron, mintha végtelenbe futna és tűnne el a
semmiben. Háttér csupán ehhez az emberi lényhez, akinek
felbukkanási gyakorisága e holt terepen a kombinatorika
szigorú rendje és számításai szerint inkább nulla, mint
egy felé közelített eddig, de most itt van, mégis, és mint
megcáfolhatatlan tény kap helyet az univerzum elemei
között. A fotó felrobban a néző arcában; az őrületnek
nincsenek fokozatai, de itt érezni, a jelenvaló múlt
szétszóródó repeszdarabjainak süvítésében, hogy
a lehető legteljesebb. Egyre csak ott áll rezdületlen
a kémiailag rögzített fényben, ami belőle sugárzik.
Öltönye és cipője nem vadonatúj már, itt minden
kopott és végletekig elhasznált. A létezés átható,
abszurd detonációja is az elöregedő szupernovák
beomló lángjait idézi inkább a póztalan tekintet
raszterpontjain, semmint a folytonos alakváltás
tomboló energiáit. A portrét nézve kereset
lenül is megtalálni a tüskét,ami az arcba
szúr. Érzékeny pontot talál, és nyoma
sokáig marad a bőrredőkön, nehezen
forradó aprócska sebhelyet hagyva
maga után. Pontnyi heget, ami
alatt friss szövet képződött. De
a csoda sohasem gyógyul be,
és ha egyszer megjelent,
joga van hozzá,hogy
újra meg újra
feltételeket
szabjon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)